"A' legrégebbi artézi kút Francziaországban 1126dik esztendőről van, a' chartusianus szerzetbéli barátok klastromában Lilliersben, Artois grófságban, Pas de Calais megyében, 's ettől neveztetnek a fúrt kutak artézi kutaknak."

Hasznos mulatságok, 1835.

Az előző részben beleástuk – illetve, hogy stílszerűek legyünk belefúrtuk – magunkat Baja első nagymélységű kútjának történetébe és valahol ott hagytuk félbe a mesét, hogy a kudarcot valló angol kutatók elmentek haza.  Elmentek és megválaszolatlan kérdéseket hagytak maguk után, ez a bizonytalanság pedig remek táptalaja volt a mendemondáknak, szóbeszédeknek és összeesküvés-elméleteknek.

Az előző részben az egyik korabeli tudósításból eltettünk magunknak két szót: „feltörő víztömeg”. Megvan még?

A bajaiaknak is megvolt és meglehetősen gyakran került a beszélgetések középpontjába: „Azt mondták a szakemberek, hogy nem találtak semmit? Hiszen láttuk a feltörő, gőzölgő vizet! Illetve mindenki ismer olyat, aki hallott már róla valakitől. Sőt, a kútból feltörő víz olyan meleg volt, hogy ahol Sugovicába engedték ott még novemberben is lehetett fürdeni. Azt beszélik, hogy az angolok találtak termálvizet és fel is ajánlották a kutat a városnak megvételre egy tekintélyes összegért, de a város nemet mondott az üzletre, ezért az angolok egyszerűen berobbantották. De legalábbis betemették…”

Ilyen és hasonló szóbeszéd járt szájról szájra, persze minden másolatban kiegészülve egy kicsit. Mi lehetett ennek az eredete? Volt bármi valóságalapja, vagy csak a városiak képzeletében létezett? Nos, nem csak mese volt, a gőzölgő, forró víz valóban létezett, de ez nem a felszín alatt rejtőző hévíz volt, hanem a fúráshoz használt öblítővíz, amely a mélyebb rétegekben akár 70-80°C-ra is felforrósodott és ismét felszínre kerülve megtévesztette a szemlélődőket. Igen, a szóbeszédben élő termálvíz valójában felmelegített Sugovica-víz volt. Azért ne csüggedjünk, inkább keressünk tovább, hiszen aki keres, az előbb-utóbb talál valamit.

A témát nem hagyjuk pihenni sokáig, még mindig a ’20-as évek közepén járunk és ha rajtunk múlik, az évtized végére lesz két új kutunk. Nem kellenek ide messzi országból érkezett kútfúrók (az angol cégnek nem mellesleg ez volt az utolsó próbálkozása, 1926-ban felszámolásra került), remek szakemberek dolgoznak itthon is. De mielőtt küldenénk egy polgármesteri aláírással hitelesített sürgönyt a legjobb hazai kútfúróknak, készítsünk egy gyors leltárt, hiszen messze nem az angolok próbálkoztak először nálunk kutat fúrni. Lássuk tehát melyek azok a bajai kutak, amelyek nyomott hagytak a történelem dagerrotípiáján.

Bár cikkünk központi témáját tekintve nem releváns, de terítsük ki magunk elé az I. katonai felmérés XVIII. századból származó térképét és nosztalgikus mosollyal nyugtázzuk, hogy ezen bizony a gémeskutak, mint kritikus infrastruktúrák szerepelnek. Találunk belőlük a város keleti és déli határán, valamint a főtéren is. Mennyivel nyugodtabb tempójú világ lehetett akkoriban…

A Magyar Királyi Földtani Intézet kiadásában látott napvilágot „A Magyarországi Ivóvizek Chemiai Elemzése” című tanulmány, amelyben bizony korabeli bajai kutak vízkémiai elemzése is megtalálható a 1895-ből. A klorit, szulfát, nitrit és nitrát előfordulásának vizsgálatára fókuszáló kutatás nem kevesebb, mint 8 bajai kutat vizsgált. Az alábbiakat:

• Pollermann Bertalan szikvízgyárának kútját,
• Madár és Gergely gyárának kútját,
• Madár és Gergely udvari kútját,
• Sztruhák István gyári kútját,
• Fleischmann Benő és Fia livodai kútját,
• a gyermekmenhely kútját,
• Világos F. udvari kútját,
• az Intézet kútját.

Érdekességként jegyzem meg, hogy egy kivételével a kutak vize a vizsgált komponensek szempontjából megfelelőnek bizonyult. A gyermekmenhely – amelynek pontos helyéről nem sikerült érdemi információt találnom – kútjában viszont előfordult szulfát és igen jelentős mennyiségben nitrit és nitrát, mely utóbbiak nyilvánvalóan az intézmény szennyvizéből származhattak. Érdekes lenne utánajárni, hogy a gyermekmenhely feljegyzéseiben nem számoltak-e be a magas nitrit koncentráció következtében kialakuló kék csecsemő szindróma, azaz a methemoglobinémia tüneteiről. De eltértem a tárgytól. Már megint.

Szóval, a fenti kutak nyilvánvalóan kismélységű ásott, vagy fúrt kutak lehettek, mélységük valószínűleg nem haladta meg az 50-60 métert. Az első jelentősebb mélységű közkút a Szent István (mai Szentháromság) téren létesült 1899-ben. Ez a kút még az artézi kutak kiváló hazai szakértője, Zsigmondy Béla vezetésével készülhetett el, talpmélysége 500,6 méter volt. A kút több korabeli fotón is feltűnik, ott állt szinte a tér közepén. Kellemes vize miatt hamar népszerű lett a bajaiak körében. Tekintve, hogy akkoriban - és még sokáig - a városi piac is a főtéren működött, a kút természetesen információs csomópontként is szolgált, azaz jót lehetett beszélgetni mellette, amíg a víztartó edények megteltek vízzel. Tudtad kedves olvasó, hogy a vízvezetékek kiépítése ellen annak idején az volt az egyik legfőbb érv, hogy a magyarok korsókban és hordókban szokták hazaszállítani a vizet és ugyan miért kellene szakítani a hagyományokkal?

A főtéri kút kezdetben percenként 24 liter, 19°C hőmérsékletű vizet biztosított a szomjas városlakóknak, vízhozama azonban gyorsan csökkent, 1903-ban már csak 14 L/perc volt. Az eredetileg vörös fenyő csövezéssel készült kutat később átépítették, felújították, sőt terveben volt, hogy a vizét tározókba vezetik ahelyett, hogy a Sugovicába csordogál. Vize egy idő után sajnálatos módon elapadt, de hogy ez pontosan mikor és hogyan történt, arról megoszlanak az emlékek, egyes feljegyzések 1950-60 közé teszik, más források szerint pedig egy másik artézi kút „vitte el a vizét”. Mindenesetre egy 1955-ben készült fényképen már csak a hűlt helyét találtam. A kút csendben az enyészeté lett.

Néhány évvel a főtéri kút  létesítését követően a Sörgyár (mai Kölcsey) utcában is fúrtak egy artézi kutat. Ellentmondásos információkat találtam róla, hogy ez a művelet 1901-ben, vagy pedig 1905-ben történt és az sem teljesen egyértelmű, hogy a Sörgyár (szeszgyár/ecetgyár) udvarán, vagy pedig a mostani „kétkifolyós” artézi kút helyén létesült. A munkálatokról készült fotón a kivitelező Pazár István vezető gépészmérnök büszkén áll az állami fúróberendezés előtt. A fénykép a Magyar Királyi Földtani Intézet által 1912-ben kiadott Földtani Közlönyének hasábjain jelent meg, amely ennél többet nem közölt a munkálatokról. Viszont Borovszky, Bács-Bodrog vármegyéről szóló munkájában, 1909-ben már arról ír, hogy a Kölcsey utcában "gyér vizű" artézi kút folydogál, ami a kút közcélú jellegére utal. Pazár mérnök úr szerencsére precíz ember volt és gondosan lerajzolta a kút földtani szelvényét az utókor számára. Mivel a kút ma már nem létezik, így ez a rajz az egyetlen emlékünk róla, ami egyben a legkorábbi bajai kút-rétegszelvény is. Igazi kincs.

Íme.

Szintén ebben az időszakban, egészen pontosan 1907-ben a Bajai Állami Tanítóképző Intézet udvarán fúrt artézi kutat Orbán Sándor hódmezővásárhelyi kútfúró iparos. A mesternek mintegy 250 méter mélységig sikerült lefúrnia és ott ivásra kiválóan alkalmas, kellemes vizet találnia. A kezdetben 14 L/perc hozammal büszkélkedő kutacska 17°C-os vizet szolgáltatott és 10-12.000 magyar koronába került. Az ilyen jellegű beruházásokra már akkoriban is jellemző volt, hogy a végleges költségek kisebb-nagyobb mértékben meghaladták a tervezettet, azaz jó alaposan elszálltak. Hogy ez itt is hasonlóképpen történt, arről a Magyar Királyi Számvevőszék 1908-as zárszámadása tanúskodik:

"A bajai elemi tanítóképző udvarán artézi kútfúrás költségeire utalványoztatott: 6.400 K, melyre nézve a minister a következőket adja elő:

A bajai állami tanítóképző intézet udvarán az egészségügyi követelmények szempontjából elengedhetetlenül szükségessé vált egy artézi kut létesítése. Ezen munkálatok költsége — egyéb hitel hiányában — részben az állami elemi iskolai tanitó-, és tanítónőképző intézetek dologi szükségleteire előirányzott hitelből fedeztetett. Amikor azonban a kutmunkálatok befejeztettek és a vállalkozó végjárandósága esedékessé vált, a jelzett hitel az időközben felmerült nélkülözhetetlen szükségletek fedezése által annyira megterheltetett, hogy ezen hitel a vállalkozó végjárandóságára már nem nyújthatott fedezetet. E kényszerhelyzetben a szóbanforgó végjárandóság előirányzat nélküli kiadásként volt utalványozandó."

A kút bőven ellátta a Tanítóképző vízigényét, ezért az Intézet közszolgálatilag felajánlotta a kút többletkapacitását a város lakosságának és a Kolozsvár utca felőli oldalon egy közkifolyót létesített. Innen aztán évtizedekig, a kút elapadásáig hordták és fogyasztották a vizet a városiak.

Jött a háború, majd Trianon, az ország gazdaságilag nem volt épp a csúcson, egy mélyfúrású kút pedig akkoriban sem volt filléres mulatság, így került képbe a már sokat emlegetett angol cég, akik a külföldi tőkét a magyar föld mélyének kutatására voltak hajlandók fordítani. De mint azt tudjuk, legfeljebb magyar koronára tudták váltani a pénzüket, sikerre nem igazán.

De azt ígértem – illetve dehogy én ígértem, az akkori városvezetés – hogy a '20-as évek végére két új, közcélú artézi kút csillapítja majd a bajaiak szomját, így éppen itt az ideje, hogy visszaérkezzünk 1927-be és elküldjük végre azt a bizonyos sürgönyt a legjobb magyar kútfúróknak.

Felpörögnek az események és három éven belül két kútfúró cég is megjelenik a városban. Az egyik, a Lapp Henrik Rt. 1927-ben kezdi meg a munkát és egy 420 méter mélységű kutat fúr, a másik kút pedig a Zsigmondy Béla Rt. kivitelezésében, 1929-ben, 520 méter mélységgel készül el. A munkálatokat végre siker koronázza, erről pedig az olvasó majd' száz évvel később maga is meggyőződhet, hiszen ez a két kút a Kölcsey utcai artézi kút és a Baka-kút.

Ugyan a kutakból feltörő, 20°C körüli hőmérsékletű víz a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető termálvíznek, de ne legyünk telhetetlenek, ízük kellemes, szomjoltásra pedig biztosan jók. Biztosan? Ez azért elég sarkalatos kérdés egy artézi kút esetében... Legjobb lesz, ha ennek utánajárunk, ehhez pedig célszerű lesz visszautazni a saját időnkbe, ahol pontos laboranalitikai módszerek és eszközök állnak rendelkezésünkre. Úgyhogy töltsük meg a mintavételi edényeinket a két kút vizével és irány az időgép. Jól sikerült próbaút volt egyébként.

A két kút mélysége különböző és itt nem is igazán a talpmélység a lényeges, hanem a vízadó réteg elhelyezkedése, hiszen ebből a rétegből tör fel a víz a felszínre. A Kölcsey utcai kút 420 méter mélységű, a vízadó réteg 320-340 m mélyen fekvő zónában található. Ebből adódóan a főtéri kút a rokona volt, amely annak idején ugyanebből a mélységből fakasztott vizet. A Baka-kút talpmélysége 520 méter, a vízadó réteg azonban jóval feljebb, 200-230 méter mélyen található. Ha a kutak vízadó rétege eltérő, akkor valószínűleg a vízkémiai összetétele sem lesz ugyanaz. Nos, rántsuk hát le a leplet és következzen a bajai artézi kutak vízkémiai adatsora és minősítése:

A táblázatból jól kitűnik - persze, hiszen aláhúztam és piros színnel kiemeltem - hogy az érvényes ivóvízszabványban rögzített határértékeket néhány paraméter esetében mindkét kút meghaladja. Ez bizony azt jelenti, hogy "kiváló ivóvíz" emlékérmet egyik kút sem fog kapni a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, bár ők jellemzően nem is osztogatnak ilyesmit. Tiltó, figyelmeztető táblákat annál inkább, mindkét kútnál találunk ilyet. De mit jelentenek ezek a számok? Iható a kutak vize? A magas vas-, és mangántartalom különösebb problémát nem okoz, ezek organoleptikus vegyületek, az egészségre ártalmatlanok. A magas ammónium-ion tartalom sem jelent közvetlenül ártalmat az egészségre, mégis szigorú határérték van érvényes rá, mert oxigén jelenlétében nitritté alakulhat, ami viszont már bizonyítottan egészségkárosító hatású. Ebben a mélységben viszont biztosan oxigénmentes környezet uralkodik, ezért nincs a kutak vizében nitrit - az ammónium nem tud átalakulni. Az ammóniumot indikátor-vegyületként tartjuk számon, mert általában valamilyen külső, antropogén szennyezés jelenlétére utal. Ilyen mélységben fekvő, nyomás alatti rétegeknél a külső eredetű szennyezés viszont kizárható. Akkor honnan származhat a magas ammónium-tartalom?

Erre a réteg eredete adhat magyarázatot. Mindkét kút esetében a vízadó réteg pannon kori üledék, tehát az ammónium valószínűleg 5-6 millió évvel ezelőtt lerakódott szerves anyagok - fehérjék - bomlásából származhat. Igen, bár ez az égvilágon semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent, valószínűleg egy jó adag Congeria ungula, azaz ismertebb nevén balatoni kecskeköröm kagyló pihen odalent.

Sokan azért fogyasztják e két kút vizét, mert az egészségre gyakorolt pozitív hatást remélnek tőle. Ez nem teljesen alaptalan, a Kölcsey utcai víz elméletileg jódos - mi most jódot nem vizsgáltunk - így a jódhiányban szenvedőknek jó választás lehet, a Baka-kút vize pedig szénsavas és magnéziumban gazdag. Mindkét kút oldott sótartalma igen magas, a Baka kút vize pedig különösen sok sót tartalmaz, így arra is érdemes rámutatni, hogy nem mindenkinek ideális a kutak vize.

Tehát:

• csecsemők és kisgyermek,
• vesebetegségre és vesekőre hajlamos felnőttek,
• magas vérnyomásban szenvedők,
• pajzsmirigy betegséggel bajlódók

számára semmiképpen nem ajánlott az artézi vizek túlzott, vagy folyamatos fogyasztása.

Legutóbbi ottjártamkor megmértem a kutak vízhozamát is, hiszen lassan száz éve vígan csörgedeznek, így felmerülhet a kérdés, hogy elapadhatnak e valamikor. Az ezredforduló környékén a Baka-kút kb. 20 liter vizet szolgáltatott percenként, 2020-ban pedig 14 L/perc a vízhozama. A Kölcsey utcai artézi kút hozama 18,5 L/percről e húsz esztendő alatt 13 L/percre csökkent. Kútjaink tehát jó eséllyel előbb-utóbb elapadnak majd, de addig érdemes őket megbecsülni, hiszen közel száz éve hűségesen csobognak, mint a korabeli mérnöki tudomány és technika élő emlékművei.

És ha mindez nem lenne elég, a Baka kút egy igazi városi legendát is őriz, 1938-ból.

 Folytatása következik...

Forrás:

• Bánáti Tibor: Egy artézi kutacska. Bajai Honpolgár, XI.5 (115) 8-9.o., 2000.
• Bánáti Tibor: Volt egyszer egy Szentháromság téri artézi kút. Bajai Honpolgár IX.11.(97), 1998.
• Felsőmagyarországi Hírlap, XIV.81., 5.o., 1911.
• György Lajos, Szeghy Erika: Kutatási jelentés - Baja környéki 2D szeizmikus mérések értelmezése. Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet, Budapest, 2007.
• Harminc év után talált rá holtnak hitt fiára. Esti Újság, 1938 december 10.
• Magyar Királyi Földtani Intézet: Földtani Közlöny 1912. , 1912.
• Szederkényi Tibor et. al.: Geológiai lehetőségek termálvíz-kutató fúrás lemélyítéséhez Baja városában és környékén. Geomega Kft, Budapest, 2002.
• Ulbrecht László, Szederkényi Tibor: Földtani szakvélemény a bajai termálkút helykijelöléséhez. Aktinolit Kutatási és Oktatási Bt., Szeged, 2007.
• Tóth Gyula: A magyarországi ivóvizek chemiai elemzése. Magyar Királyi Földtani Intézet, Fritz Ármin Könyvnyomdája, 1911.
• Fotók: Flickr, Pinterest, Wikipedia