A tudósok, kutatók és elvetemült science-fiction rajongók fantáziáját már régóta foglalkoztatja az időutazás. E sorok írója az utóbbi csoportba tartozik és számtalanszor elgondolkodott már azon, hogy milyen lenne visszautazni a múltba. Szigorúan csak óvatos bámészkodás céljából, hiszen azt minden felelős sci-fi fan tudja, hogy a múltba nem piszkálunk bele, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek a jelenre. Nos, amíg az első időgép elkészül, próbáljunk ki egy alternatív módszert az időutazásra: az ásást. Ez legtöbbször igényel némi fizikai erőt, de cserébe az időparadoxon kialakulásának valószínűsége minimális.

Ha a felszínt magunk mögött hagyva elindulunk lefelé a földben, az tulajdonképpen olyan, mint egy időutazás, hiszen az egyre mélyebben fekvő rétegek egyre régebbi korok geológiai történetéről árulkodnak. Ebben a sorozatban több száz millió évet utazunk majd vissza az időben, ami elsőre megterhelő lehet az olvasónak, így kezdjük egy kisebb kirándulással és bemelegítésként ugorjunk vissza nagyjából száz évet az időben.

A múlt században, a ’20-as évek elején járunk. A város polgármestere Vojnics Ferenc (itt balra - ha telefonról olvasol, akkor kicsivel feljebb), aki már második ciklusban tölti be ezt a tiszteletreméltó posztot. Mint minden rendes polgármester, munkaidejének egy részében ő is azon gondolkodik, hogyan tudná gazdag, virágzó kisvárossá varázsolni Baját. Nincs könnyű dolga, hiszen meglehetősen nehéz időket élünk. Alig ért véget a Nagy Háború, Trianont még el sem hisszük és úgy tűnik, hogy a Monarchiának is végleg vége. Ha pedig mindez nem lenne elég, kitör a tífuszjárvány a városban, alig néhány évvel a spanyolnátha után. Szóval ennyi sorscsapás után igazán jöhetnének már azok a gazdag évek, ehhez pedig lehet, hogy csupán egy jó ötletre lenne szükség.

Így amikor bekopogtat a városháza ajtaján a Hungarian Oil Syndicate Ltd. nevű angol cég képviselője azzal, hogy neki olyan ötlete van, ami tulajdonképpen kettő az egyben, valószínűleg nem kell sokat várnia egy polgármesteri meghallgatásra. A cég fő tevékenységi köre a szénhidrogén-kutatás (értsd: olajat és földgázt keresnek amerre járnak), így Baján is ez lenne az elsődleges cél, de ha mégsem kerülne elő a fekete arany, vagy a földgáz, hévizet biztosan találnak majd. Ez valódi reménysugár ezekben a sötét időkben, hiszen ha Baja esetleg mégsem lesz a déli végek Texas-a, híres termálváros még simán lehetünk. A harkányiaknak persze könnyű, ők csak lecsapoltak néhány mocsarat a 19. század elején és azóta is rendületlenül bugyog a felszínre az Európa-szerte híres, forró gyógyvíz. De bármerre utazunk az Alföldön, hévízkút – kis túlzással – minden falu végén akad egy. Nehogy már pont nekünk ne legyen!

Az ásott és kismélységű fúrt kutak világában egy mélyfúrású közkutunk már volt akkoriban, az 1899-ben, a Szentháromság téren mélyített artézi kút, amely még Zsigmondy Béla vezetésével készülhetett el 500,6 méter talpmélységgel. Kifolyó vizének hőmérséklete alig érte el a 19°C-ot és bizony bővizűnek sem volt mondható. Szóval éppen ideje volt már meglelni a forró gyógyvizet rejtő réteget. Akkoriban a fúrási munka előkészítése szempontjából releváns információk csak hézagosan, nagyléptékű geológiai térképek és általános, országos adatok formájában álltak rendelkezésre. A hiányzó információkat így lelkesedéssel és a sikerbe vetett töretlen hittel pótoltuk. De hogy is tehettünk volna másként, amikor a fúrás vezetőitől ilyen nyilatkozat volt olvasható a Független Magyarság 1924. október 23-ai számában:

"…Szakkörökben biztosra veszik, hogy alapos eredményeket érnek el, vagy földgáz, vagy petróleum kitermelése szempontjából."

Az, hogy a Baja alatt fekvő mélyebb rétegekben földgáz fordulhat elő, nem volt teljesen alaptalan feltételezés. A '20-as évek elején többször előfordult, hogy a város mélyebben fekvő területein és kisebb kútfúrásoknál gázt találtak, amelyről azt feltételezték, hogy mélyből szivárog a felszínre. A Pandúr-szigeten konkrétan több ilyen eset is előfordult, lásd az Új Nemzedék napilap 1924. január 26-ai számát, ahol rövid híradásban olvashatunk róla. No, meg azt is megtudhatjuk, hogy Erdős Irénkét és László Ilonkát végre eljegyezték. Utólag is gratulálunk!

A szavakat tettek követik, így 1924 őszén megkezdődik a kutatófúrás helyszínének kitűzése és előkészítése a Kis-Pandúr (mai Petőfi) sziget keleti oldalán, nagyjából az uszoda vonalában. Szeptember 15-én csikorogva fékez a gőzmozdony a bajai vasútállomáson mintegy 25 vagon felszereléssel, hiszen az angolok valódi kis várost terveznek felhúzni a szigeten.  Felépítik a fúrótornyot, felszerelik a gépeket, megépülnek a kiszolgáló épületek, irodák és a szervízutak is. A város apraja-nagyja ott izgul és esténként a kocsmában garantáltan előkerül a téma. November elején már minden kész a starthoz, és minden lokálpatrióta bajai polgár azzal a boldogító gondolattal tér aludni, ami az újság lapjain is megjelent:

„Ha szerencsével jár és eredményt érnek el, úgy beláthatatlan gazdasági fellendülés előtt áll ez a végmenti város, ha földgázra, ha olajra akadnak egyaránt.”

Az angolok nekilátnak, fúrás megkezdődik.

Az első 36 órában 40 méter mélységbe sikerül eljutni, ahol vastagabb agyagrétegeket találnak, amelyek nem kis bosszúságra lassítják a haladást. De inkább haladjunk lassan, de biztosan, hiszen a cél nagyjából 800 méter mélység, ebben a rétegben sejtik ugyanis a szénhidrogén-kincs jelenlétét. November végén már jobban halad a munka, 29-én elérik a 120 méter mélységet. A helyi újságcikkek igyekeznek részletesen beszámolni mindenről, így arról is tudósítanak, hogy az országos figyelem középpontjába kerültünk. Mindenki lelkes, a fúrás halad tovább.

Vojnics Ferenc polgármester úr nyilatkozik a sajtónak:

"November 5-én megkezdődtek a fúrások a Pandúr-szigeten és azóta szakadatlanul, éjjel-nappal folynak. Természetesen még csak a kezdet kezdetén vannak és nem lehet még arról beszélni, hogy milyen eredménnyel végződnek. Baja városa a legnagyobb mértékben támogatja a magyar államnak és az angol konzorciumnak ezt a Vállalkozását, mert hiszen e munkálatoknak rendkívül nagy jelentőségük van a köz- és főképpen Baja városának fejlődése szempontjából. A fúrás maga magánterületen, özvegy Schleicher Antalné birtokán, félholdnvi területen folyik. Az egész Pandúr-sziget 92 katasztrális  hold." (8 órai újság)

December 8-án, 220 méteres mélységnél járunk, amikor végre történik valami! Egyértelműen földgázra bukkannak a kutatók, amelyről az újság is izgatottan számol be:

„A 406 mm átmérőjű csőkolonc tisztításakor feltörő víztömeg színén megjelentek az egyenletes erővel bugyborékoló földgázkiömlések.”

Az angol szakemberek óva intenek a korai ünnepléstől és kihangsúlyozzák, hogy ez csupán gáznyom, ami persze biztató, de azért még ne igyunk előre a medve bőrére. A hír ennek ellenére az egész országban a szenzáció erejével hat. (Egy másodpercre álljunk itt meg és tegyük el a fenti idézetből a „feltörő víztömeg” szavakat későbbre. Még szükség lesz rá később.)

Karácsony után járunk néhány nappal, a bejgli már elfogyott, szénszünet pedig csak az iskolában szokott lenni, így a munka gőzerővel folyik tovább. A fúrás már 320 méter mélységben jár és gond nélkül, az eddigieknél gyorsabban halad előre, pontosabban lefelé. A Bajai Újság szilveszteri lapszáma már arról számol be, hogy elérték az 500 méter mélységet. Ám a mélység növekedésével a szakemberek lelkesedése egyre csak csökken, ami részben talán az átfúrt rétegsorokból származó mintáknak köszönhető. Ezek ugyanis nem pont a várakozásokat követik és semmi további biztató jele nincs a földgázban gazdagabb rétegeknek. A szakemberek úgy nyilatkoznak, hogy ha 600 méter mélységben sem találnak semmit, akkor...

„…a Pandúr-szigeti telepet leszerelnék és Szentistvánon kezdenének újabb kutatásokat.”

Ez végül nem történik meg, az újévben a fúrás folytatódik tovább és eléri a 600, a 800, végül az 1000 méteres mélységet is. A várva várt ásványkincs azonban csak nem kerül elő. A munkát vezető Ilia Miklós bányamérnök és Bezerédy Gyula már igencsak aggódnak, a munkálatok ugyanis napi  4-5 millió koronát emésztenek fel és lassan kimerül az anyagi keret. A Bajai Újság 1925. március 25-i számában már az a lehangoló hír olvasható, hogy a kutatók feladtak minden reményt, mert rossz helyen kezdték el a fúrást. A június 13-án megjelent Független Magyarság azonban még mindig reménykedik:

„Már számos geológus járt Baján a fúrás megkezdése óta, akik vizsgálatot, méréseket eszközöltek a fúrás folyamán és akiknek egyöntetű véleménye alapján gáznak kell lenni, mert még nem akadtak vízre a fúrás folyamán, ami kétségtelenné teszi, hogy van gáz, vagy nyersolaj.”

Június elején a furat mélysége már 1325 méter, jóval az eredetileg tervezett szint alatt. A geológusok szerint a következő réteg, ahonnan földgáz, vagy kőolaj előkerülhet 1600 méternél nagyobb mélységű, a fúrótorony azonban már nem bír el több terhelést és a fúrólyuk átmérője is túl kicsi ahhoz, hogy tovább mélyítsék. Felhívják hát telefonon Böhm igazgató urat, aki rövid mérlegelés után utasítást ad a munkálatok leállítására, majd leteszi a telefont, papírt, tollat vesz elő és ír egy nem túl vidám levelet angol kollégájának L. W. Bird-nek és tájékoztatja, hogy az a néhány milliárd korona, amit a kutatófúrásra szántak nagyjából ment a levesbe. A fúrást így némi szomorú fejcsóválás és néhány fáradt sóhaj mellett 1925. július 10-én, 1369,28 méter mélységben befejezik. Az angolok összepakolnak és hazamennek.

A Baja-1 jelű kútnak ma már nincs nyoma a felszínen. Az újságok beszámolói alapján a leszerelés két hónapot vett igénybe, ami többek között a béléscsövek kiemelését is jelentette, így semmi más nem maradt odalent, mint a cementtel erősen rögzített csőrakat, az un. vezércső. Ez esetleg későbbi földmunkák során még előkerülhet, ha eddig nem került elő.

Az első komolyabb kutatófúrás tehát sikertelennek bizonyult földgáz és termálvíz tekintetében egyaránt. Vajon elvette a bajaiak kútfúró kedvét ez a kudarcba fulladt kísérlet? Letettek arról, hogy termálvizet fakasszanak Baján? Nos, épp ellenkezőleg: a bajai termálvíz legendája még csak most született!

II. rész: Kell még két kút

Forrás:

• A bajai földgázkutatás eredménnyel jár. Új Nemzedék, 1924. január 26.
• A napokban ismét nemzetgyűlés elé kerül az angol társaság kőolaj-, és földgázkutatási joga. 8 órai újság, 1924. november 15.
• György Lajos, Szeghy Erika: Kutatási jelentés - Baja környéki 2D szeizmikus mérések értelmezése. Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet, Budapest, 2007.
• Megint megkezdődtek a földgázkutatások Magyarországon. Nemzeti Újság, 1924. november 11.
• Solymos Ede: Olajkutatás 1924-ben. Bajai Honpolgár, I. évf. 4. sz. 4.o., 1990.
• Szederkényi Tibor et. al.: Geológiai lehetőségek termálvíz-kutató fúrás lemélyítéséhez Baja városában és környékén. Geomega Kft, Budapest, 2002.
• Szurovy Géza: Egy olajbányász feljegyzései. A Magyar Olaj Szindikátus (Angol- Perzsa olajvállalat leányvállalata, 1921.). Élet és Tudomány 1987. 42/27 . 834-856.
• Ulbrecht László, Szederkényi Tibor: Földtani szakvélemény a bajai termálkút helykijelöléséhez. Aktinolit Kutatási és Oktatási Bt., Szeged, 2007.
• Fotók: Flickr, Pinterest, Wikipedia